2016. november 28., hétfő

Szeptemberi-októberi-novemberi szerzemények

Sziasztok lányok!

Mivel szeptemberben alig gyűlt össze valami, ezért össze akartam vonni az októberi szerzeményekkel, de nem jutott időm megírni, így egészen novemberig csúszott, akkor meg már megvártam, hátha lesz még novemberi szerzemény is, de igazából semmit sem vettem, úgyhogy most végre megmutatom a szerzeményeimet az előző három hónapból. Még egy kis információ: arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a szerzeményes bejegyzések második felében az elfogyott termékeket mutatnám meg. Mivel a blogon leginkább körmös bejegyzések vannak, ahol általában elég kevés dolog fogy el egy hónap alatt, így nem írnék külön bejegyzést róluk, illetve néhány nem körmös terméket is beleraknék, hogy azokról is le tudjam írni a tapasztalataimat. Kiváncsi vagyok mi a véleményetek erről, tetszik-e nektek ez az ötlet, úgyhogy várom a véleményeket megjegyzésben :)


Facebookon láttam az egyik körmös csoportban az Essence The Gel 70 grey zone lakkjával egy manikűrt, és annyira megtetszett, hogy elmentem és megvettem ezt a lakkot. Eddig nem volt ennyire világos szürke lakkom, úgyhogy már ideje volt beszerezni egyet.
Már egy jó fél éve megvan az ebayes átlátszó nyomda, de kellet hozzá egy acetonmentes lemosó, hogy áttöröljem, de amikor bementem a Müllerbe annyira meglepett, hogy görögdinnyés illata van az Aveo lemosójának, hogy nem is figyeltem rá, hogy acetonosat vettem. Végül is semmi probléma nincs vele, limitált kiadás volt, de még mindig nem vettem acetonmenteset (na jó, azért volt rá pár hónapom-egy icipicit lusta vagyok :D)



Az Ebay-es rendeléshez is már régóta nézegettem a cuccokat, végül négy dolgot rendeltünk, ebből három már meg is érkezett. Az egyik a bátyám szülinapja miatt került hozzánk, ugyanis mint már kiderült, gitározik, így ez a gitár formájú és különböző gitár típusokat tartalmazó bonbon készítő/ jégkockatartó jó ötletnek bizonyult. Nagyon szeretek bonbonokat gyártani, így már készítettem is neki bonbont, ha már megérkezett a forma :) A második pedig egy öt darab különböző körmös ecsetet tartalmazó kis csomag volt. Ezeket körbetakarításra szánom, nagyon, de nagyon megérték a 300 Forintos árukat (háromszáz volt az öt darab összesen), és ideértek másfél hét alatt. Jó az ecsetek anyaga, bombabiztos csomagolásban érkeztek, így esélyük sem volt megsérülni. Nagyjából egy éve lettem sorozatfüggő, így a Doktor Who is az egyik kedvencem lett. Ezt a Tardis formájú nyakláncot már rég kinéztem, viszont kicsit nagyobb, mint amire gondoltam kép alapján, de azért majd hordom :)



Már nagyon régóta vágyok egy fényfüzérre, amit a szobámban dekorációként használhatnék, és a cotton ball lights-hoz hasonló típus nagyon megtetszett, így amikor a Jyskben 1794 Forintra leakciózták azonnal mentem és vettem egyet. Mivel a szobám fala barackos beütésű rózsaszín (ne is kérdezzetek semmit, amikor ideköltöztünk már ilyen volt, de így utólag tetszik :D ) jól harmonizálnak vele a gömbök színei, a szürke és a fehér pedig a cikkcakk mintás ágytakarómhoz illik (a kék meg úgy alapból mindenemhez :D ). Kreativitásomat a varrásban is kiélem, így a poliészter töltetű párna 500 Ft-ért jó vételnek bizonyult, hiszen így nem kell a belső párnát is megvarrnom. (ez nincs rajta a képeken, mert nem fért volna rá :D )


A körömlakkhigítóm is elfogyott, ezért abból is vettem egy új darabot 400 Ft-ért (én a Tisza István téren lévő fodrászkellékesben találtam).

Ti mit vettetek mostanában?
Üdv: Melcsi

6 megjegyzés:

  1. én is ezt a higítót használom, imádom! ilyen fényfüzért az ebay-en vettem, igaz drágábban :D nem is láttam hogy van a Jyskben ilyen olcsón :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg szuper ez a hígító! 😃 Gondolom ebayen több színösszeállítás van, itt azthiszem csak 3 féle, illetve most akciós volt. 😉

      Törlés
  2. Ki emlékszik? Sosem emlékszem pontosan arra, mit vettem, csak a múlt hétre. 3 Mini Moyra nyomdalemezt vettem, de sajnos a probléma fennáll, amit nem szeretek a Moyránál, hogy sokat kell pucolni a lemezt. Úgyhogy ma levittem a tömény acetonos korongvattás szemetest, elhasználtam párat pucoláshoz és igencsak szagos volt, brrr. Aveot vettem én is legutóbb, kb. tízesével veszem a lakklemosót, acetonosat és menteset vegyesen.
    Jó cuccok, bár annyira az Essence lakkot nem szeretem, szépek a színeik és hát lakkhígító is mindig kell, azt is négyesével szoktam venni :)
    Az ecset nagyon megérte, nekem Moyra van, nagyon tartós, de festegetni nem lehet velük, ahhoz vékony kellene, pucoláshoz tökéletesek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most itthon is három isanás lemosó van 😂 Az ecset tényleg szuper, ahhoz képest, hogy itthon 1000 Ft körül láttam/darab.

      Törlés
  3. Jó cuccokat szereztél :) Bár én mindig odafigyelek, hogy acetonmentes lemosót vegyek(a melóban bőven sokat érintkezek acetonnal, legalább itthon ne tegyem)...Fú, lakkhígító, már nekem is kéne beszerezni...
    Én holnap tervezek HAUL bejegyzést posztolni... ;)

    VálaszTörlés
  4. Ajha, nálunk ez a hígító 200 Ft. Nem is tudtam, hogy milyen jó ára van :-)

    VálaszTörlés