2018. február 23., péntek

Doctor Who nails

Sziasztok lányok!

 Már két bejegyzés is született az általam nézett sorozatokból, már a harmadikra is van anyag. Az egyik első sorozat, amit el kezdtem nézni, a Doctor Who volt (magyarul Ki vagy, doki? a címe). Már régóta szerettem volna készíteni egy ilyen manikűrt, de nem volt megfelelő színű lakkom hozzá. A barátnőm viszont hozott Új-Zélandról egy ilyen lakkot (OXX bold blue), ami tökéletesen megfelel a Tardis színének.
 Nagyon híg, jelly állagú a lakk, amit alapnak használtam, ezért a Miss Sporty Sparkle touch lakkjával készítettem jelly sandwichet. Ha jól emlékszem 2 réteg kék, 1 réteg csiilámos, 1 réteg kék, 1 réteg csillámos, végül még egy réteg kék és egy réteg fedőlakk került az alaplakkra. A gyűrűs- és középsőujjamra is került minta. A középsőn a 10.-ik doktor kék öltönyét, és piros nyakkendőjét akartam megjeleníteni, míg a gyűrűsön a Tardis nevű rendőrségi telefonfülkét. Vékony ecsettel és akrilfestékkel festettem fel a  mintákat, az ablakkeretet pedig a kék lakkal.
 Sokáig tartott, amíg elkészült, hiszen mind a ~9 rétegnek meg kellett száradnia, a fehér akrilt rétegezni kellett, illetve a mintákat is aprólékosan készítettem. A sok réteg miatt egyben le is lehetett húzni, úgyhogy elraktam a 'peely bag'-embe. :D



Ti szoktatok sorozatokat nézni?
Üdv: Melcsi

2018. február 21., szerda

Lakkteszt - Essence The gel 56 you and me?

Sziasztok lányok!

Nem tudom, hogy ti unjátok-e már, hogy ilyen sok Essence lakktesztet készítek, én még nem unom, hiszen ezek a lakkok a kedvenceim. 
Ennek is ugyanolyan a minősége, mint a többi The gel lakknak, két rétegben teljesen fed, gyorsan szárad. Nagyon szép fényes, bár én fedőlakkot mindig használok. Neten nézegettem swatchokat mielőtt megvettem, és nagyon tetszett, hogy egy sötétebb nude lilával keverve, tényleg jó döntés volt, tökéletesen passzol a bőrtónusomhoz, nem megy el se a túl lilába, se a túl nude-ba.





Nektek tetszik ez az árnyalat?
Üdv: Melcsi

2018. február 19., hétfő

Januári szerzemények

Sziasztok lányok!

Mivel januárban van a szülinapom, ilyenkor sok minden összegyűlik a szerzeményes bejegyzéshez. Az Essence-s kiárúsítás is elkezdődött, így a Rossmannban is vettem pár dolgot.
 A nagynénnémtől kaptam egy Cairuo márkájú ,,szettet", ami tartalmaz egy ezüst színű metálos finishű lakkot, illeve ezüst színű körömkaviárt. Ez utóbbit nem hiszem, hogy fogom használni, mivel egyébként is van ilyenem több színben is, de nem nagyon használtam. 
Anyumtól kaptam a Rival de Loop 19 coconut milk fehér lakkját, amiről neten hideget-meleget is láttam, kíváncsi vagyok.
A Catrice ICONails lakkokat már megjelenésük óta ki akartam próbálni, végül a Rossmannban 50%-os kiárúsításon vettem meg a 17 Lilacquer árnyalatot. Nagyon szeretem a szürke és a lila árnyalatait, a kettőt együtt meg pláne. Ha esetleg találtok belőle még, nagyon ajánlom, szuper az ecsete, gyorsan szárad, tartós, gyönyörű a színe is. 
Az Essence BTGN-je sokak kedvence, én is elfogyasztottam már egy üveggel, és szerintem is nagyon szuper, elég sokáig tudtam még a végét is higítgani, szuper gyorsan szárad, nagyon fényesre, és ár-érték arányban is elég jó. Beszereztem egy újat, ami ráadásul akciós is volt, és még 10% is volt rá, így a 711 Ft-ból jött le a kedvezmény.


A barátnőimtől kaptam két Moyra lemezt is, aminek nagyon örülök, mivel először próbáltam a Moyra lemezeit. A Matrix és a Labyrinth fantázianeveket viselő lemezek szerintem nagyon szuper minták vannak, teljesen kihasználhatóak.
Anyumtól kaptam egy Profi-sol körömlakkhigítót is. Mindig ilyet veszek, nagyon hasznos kis termék, ezzel higítottam a BTGN-t is.


Szintén szülinapra kaptam egy fitness szalag készletet is, mivel az újévi fogadalmam tartalmazta, hogy minden nap tornázok, ami eddig sikerült is, remélhetőleg a továbbiakban is sikerülni fog.
Jojo Moyes Me Before You könyvének folytatása az After You, aminek létezéséről eddig nem is tudtam. Ezt is angolul kaptam meg, bár még az első rész sem olvastam el, mivel a számomra új szavakat mind kiszótárazom, és így nem haladok túl gyorsan, de nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi lesz a folytatás, hiszen a filmet már láttam kétszer is.


Szárazsamponból is utánpótlás kellett, úgyhogy a kedvenc Baleás verziómra szavaztam ismét.
A The Ordinary termékei sokszor jöttek velem szembe Instagrammon és a YouTube-on is, ezért utána néztem a márkának, és kiderült, hogy a Niacinamide 10% + Zinc 1% termékük megoldást jelenthet a pattanásos-heges bőrömre. A Skinsmart webáruháztól rendeltük meg, miután heteken keresztül csekkoltam az oldalt, hogy mikor van raktáron. Anyum elment a boltjukba, és ott vette át, így a szállításért nem kellet fizetni. 1990 Ft-ot fizettünk, ami ha jól tudom több, mint amennyibe külföldön kerül. Február elseje óta használom, és lehet, hogy csak placebo, de úgy látom, hogy tényleg használ.
Az Essence kiárúsításon egy Eye blender brush-t is beszereztem, mivel a sminkelési tudásomat is szeretném fejleszteni, és ehhez egy satírozó ecset elengedhetetlen kellék. Az akciós árából, ami 411 Ft volt, még a 10% is lejött.


Régóta vágyok egy termoszra, ezt a bátyámtól kaptam. A szívószál a Jysk-ből van, még az ágytakarómhoz is illik.


Ti mit vettetek januárban?
Üdv: Melcsi

2018. február 16., péntek

Sweet 16 nails

Sziasztok lányok!

Ismét eltűntem egy hónapra, remélem a közeljövőben több ilyen nem fordul elő. Január 25-én volt a 16.-ik születésnapom, ennek alkalmából készítettem manikűrt is.
 Az alapszín az Essence a whisper of spring pasztelllila árnyalata. Erre festettem fel a gyűrűs- és a hüvelykujjamra a cupcake-eket, a középsőre pedig a 16-os számot akrilfestékkel. Először a fehérrel készítettem el az alapot, arra pedig a barna 'papírkapszlit'. A világosabb barna csíkokat, a színes cukorkaszórást, a tetején a meggyet ezután festettem fel.
Végül az Essence BTGN-jével fejeztem be.



Ti szoktatok szülinapi körmöt készíteni?
Üdv: Melcsi