2016. november 4., péntek

Mi történt a bloggal mostanában?

Sziasztok lányok!

Biztosan észrevettétek, hogy mostanában jó, ha egy-két bejegyzés van a blogon, de volt egy pár hét, amikor nem is volt. Sajnos mostanában sokkal kevesebb szabadidőm van mint eddig volt, ebből kifolyólag a blogolás is háttérbe szorul. 
 Az idei tanévben bejött még egy nyelv (francia) is és az erkölcstan/hittanon kívül nem ment ki más tantárgy, így hét órám van egy nap, tehát későn érek haza és sok tantárgyra kell tanulnom. Azthiszem nem említettem még, de az ország öt legjobb gimijének egyikébe járok, így sokkal többet várnak el tőlünk mint máshol. Ezzel egyátalán nem panaszkodni szeretnék, én akartam ide járni, és még mindig úgy gondolom, hogy jó döntés volt. Emiatt hétközben esélytelen hogy a bloggal foglalkozzak, hétvégén pedig csak kéthetente vagyok ,,otthon", kéthetente pedig apukámnál, akinél természetesen a tanuláson kívül szeretném vele tölteni az időmet, így megintcsak alig van időm a blogra. Ezen kívül vasárnap esténként keringőpróbám is van, ami elég furcsa lehet, hiszen kilencedikes vagyok, de csak annyiról van szó, hogy a táncpartnerem osztálytársait ismerem, és ők kértek meg rá, hogy táncoljak vele, mert nem volt eddig párja. Persze nagyon örülök neki, de így a vasárnap estém is foglalttá vált. Ez az egész persze eléggé elszomorít, hiszen nagyon fontos nekem az írás (habár nemsok ember tud róla, hogy blogot írok), de nem szeretnék összecsapott munkát kiadni a kezemből. Megoldást sajnos még nem találtam rá, talán egy jobb időbeosztással meg lehetne valahogy oldani, de addig is arra kérlek benneteket, hogy legyetek türelmesek. Nagyon örülnék ha sikerülne visszatérni a heti három (hétfő-szerda-péntek) bejegyzésre, de mostanában szerintem ez csak egy álom, de azért a heti egyet megpróbálom betartani. 

Remélem várjátok az új bejegyzéseket! :)
Üdv: Melcsi

4 megjegyzés:

  1. Mindig csodálkozom, hogy van embereknek ideje blogolni, nekem nem lenne :) Ritka, amikor van időm hét közben, két órát meg gondolom azért elvesz a napból, főleg ha még lakkozni is kell hozzá. Ugyan nem kell tanulnom, de ugye van munka, házimunka, család. Aludni meg szeretek. Szóval nekem nem kell mentegetőznöd, ha van időd, írj, ha nincs, akkor meg hát várunk.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem se görcsölj rajta, ha nem tudod tartani az önmagad által diktált feszített tempót a blogolásban. Nálad különösen nagy hangsúlyt kap a bejegyzés, a manikűr minősége, bámulatosan igényes dolgokat adsz ki a kezed közül, és ezt bizony nem kis idő összehozni. Eleinte én is majd megvesztem, ha nem tudtam összehozni a heti három bejegyzést, de idővel lenyugodtam, láttam, éreztem az olvasók reagálásából, és a megtekintések számából, hogy örömmel olvasnak akkor is, ha ritkábban posztolok, de azt maximális erőbedobással teszem. Nyugi, ne mentegetőzz, én nagy szeretettel várom mindig az új bejegyzéseidet, ha heti 1x, akkor heti 1x. Kell ám idő a feltöltődésre, pihenésre is, a privát élményekre, önmagunkra, mert csak abból tudunk megosztani másoknak, amink van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ez nagyon jól esett ❤ Kicsit úgy érzem, hogy 24 órában szeretnék 48 óra alatt teljesíthető dolgokat megtenni. Itt van például az olvasás, a filmek (még mindig nem láttam a Gyűrűk Urát 😂), festés, rajzolás, de kénytelen vagyok hanyagolni ezeket és csak azokat megtenni amiket muszáj. Na mindegy, a lényeg, hogy köszönöm, hogy érdekel a blogom, és olvasod 😉

      Törlés