2016. július 13., szerda

Lakkteszt - Essence The Gel 63 itsy bitsy blue bikini

Sziasztok lányok!

Folytatom az Essence The Gel lakkok tesztjeit, így ma az egyik leginkább kedvelt (legtöbbször ez lehet látni más blogokon) árnyalatot szeretném bemutatni. Szerintem az már kiderült, hogy a kék a kedvenc körömlakkszínem, a kollekcióm egyharmadát ez a szín teszi ki, hiszen az árnyalatok sora végtelen, és általában mindig elcsábulok egy-egy különlegesebb szín láttán. Így került a kosaramba ez a gyönyörű babakék lakk is. Nagyon megszerettem a pasztell lakkokat, hiszen jól mutatnak a barna bőröm melett, de nem rikítanak annyira, hogy zavarna. Szuperek mindenféle minta alapjaként is, igazán kihasználhatóak. 
 Az ecset még mindig szuper, ahogy a cuki üvegét is nagyon szeretem. Nagyjából ugyanaz mondható el róla, mint a fehér társáról is. Egy rétegben még foltos, de kettőben tökéletes. Nem szárad annyira lassan, annak ellenére, hogy elég hamar sűrűsödik és emiatt buborékos is kicsit, bár lehet, hogy ez utóbbi a meleg miatt van. Elég gyorsan fogy, eddig három manikűrben használtam (ITT és ITT), a harmadik hamarosan fent lesz, és már az Essence felirat alatt tartok. Mondjuk ez jó abból a szempontból, hogy lehet, hogy hamarabb elfogy, minthogy annyira besűrűsödne, hogy már nem lehet használni. 
 Összességében nekem ez egy nagy kedvencem, boldogsággal tölt el, ha ránézek, és eszembe jutnak azok a manikűrök, amiket ezzel alkottam, és egész jók lettek, amire büszke vagyok :)






Nektek is megvan ez a lakk?
Üdv: Melcsi

6 megjegyzés:

  1. Ugye, hogy gyorsan fogy? :) Á, azért kell ám hozzá hígító, ha teljesen el akarod használni. Ez a kék nincs meg, már csak egy barna, egy nude meg a halványsárga van meg, most utóbbi van a lábkörmeimen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen 😉 A sárga nekem is szimpatikus 😍

      Törlés
  2. Szuperül áll ez a kék! és nagyon szépek a körmeid :) Amúgy nyáron nekem kb az összes lakk bubisodik, ami Essence, meg drogériás. Nyilván ezzel nem lehúzni akarom egyik márkát sem, de pl a Dance Legendekkel és PP-kel ilyen baj nincsen, de ennyi pénzért már el is várom a csodát :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm 😍❤ Reménykedek benne, hogy nem marad ősszel is bubis 😓

      Törlés
  3. Nekem nem buborékosodnak (pedig a golyósakat rázogatom is), de konkrétan összeugranak, nem tudom egyben kifesteni ugyanazzal a lakkal a kéz-és lábkörmeimet egymás után, "pihentetni" kell közben őket. PP meg AE a megmentőm, ha gyors lakkozás kell, azoknak tényleg jó az állaga minden időben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem most még az elvileg gyorsan száradó Rimmel 60seconds lakkok is bubisodnak 😞

      Törlés