2016. május 20., péntek

Osztálykirándulásom nagyvonalakban

Sziasztok lányok!

Két héttel ezelőtt voltunk az osztályommal kirándulni, és mivel sok fényképet készítettem (és az osztálytársaim is :) ), gondoltam megosztom veletek is.
Három napra mentünk különbusszal, a szállásunk Zakopanében volt.


Budapestről indultunk szerdán reggel, az első állomásunk Zólyom volt. Eredetileg a busz miatt Besztercebányán akartunk megállni, de végül Zólyombál álltunk meg. Nem néztünk körbe, csak a Tescoba mentünk be, és sikeresen vettünk epret. (a történet szempontjából teljesen releváns infó, de mindegy :) .... )


Ezután átmentünk az Alacsony Tátrán és a Magas Tátra felé vettük az utunkat. Itt tettünk egy nagy túrát a Nagy Tar pataki vízesésig, majd vissza.




Egészen belülre bemásztunk a sziklákon, így még a palackjainkat is meg tudtuk tölteni. A víz finom volt, de jéghideg.


Visszafelé egy menedékháznál megálltunk, mert elkezdett zuhogni az eső, mint kiderült csak 5 percig. Itt találkoztunk egy rókával is, aki kaját kunyerálni jött. Cseles volt, mert a puffasztott rizsből kapott egy darabot, azt elvitte, letette és gyorsan visszafutott és elvitte az egész zacsit :D


Visszamentünk a buszhoz és kicsit fáradtan, de még Késmárkon is megálltunk. Mi sem bizonyítja jobban, hogy kicsi a világ, minthogy összetalálkoztunk a régi sulimban eggyel alattam lévő osztállyal :D

Végül Zakopanében elfoglaltuk a szállást és kipihentük a fáradalmainkat (na jó, előtte persze fél kettőig fent voltunk :D )
Második nap (csütörtökön) Wieliczkába mentünk, megnézni a sóbarlangot. Mivel fényképjegyes volt, az egyik osztálytársam fotózott, így erről nincsenek képeim. Nagyon szép volt, jó volt a levegő.



Utána Krakkóba mentünk. Itt átvágva a városon láttuk a Szövetcsarnokot, a főteret és a Gettót. Sajnos nagyon kellett sietnünk, mert messze volt a szállás, szívesen maradtam volna még nézelődni (például a drogéria is tervben volt, de nem jött össze :D :( )
A vacsora örök emlék marad. Lehet, hogy van aki bírja a savanyú levest, de én nagyon nem (kivétel gyümölcsleves), így a kovászosuborka leves nem lett a kedvencem. Viszont a sütijük nagyon finom volt, az Amerikában kedvelt törött üveg zselé volt egy piskóta rétegen.




Harmadik nap ébredés és reggeli után egy helyi sajtmanufaktúrába mentünk. Ne gondoljatok nagy helyre, egy kis házban három ember gyúrta, nyomda és füstölte a sajtot. A nyers tejet nem, de a sajtot nagyon szeretem, így vettem is és nagyon finom volt. Ezután egy piacra mentünk - nem vagyok benne biztos, de valahol Zakopane közelében lehetett- ahol sajtot és mindenféle szuvenírt lehetett venni.



Majd a Poprádi-tóhoz sétáltunk fel (ez már Szlovákiában volt). A kilátás fantasztikus volt és a nagy magasság miatt havas foltokkal is találkoztunk. A tónál egy menedékház szerű épület is van, itt ebédeltünk. Miután nem szoktunk síelni járni, nem ettem eddig még csak egyszer gőzgombócot, így most ezt választottam. Finom volt, de a többiek szerint van ennél sokkal jobb is. És végül sajnos vissza kellett ülni a buszba és egy jó 4 órás út után itthon is voltunk.


Nagyon tetszett ez az út, mert nem voltam még egyátalán Lengyelországban, a Tátrát sem láttam még és a havas csúcs is újdonság volt számomra.

Ti voltatok már a Tátrában?
Üdv: Melcsi

2 megjegyzés:

  1. Nem semmi, szerintem még gimiben sem mentünk külföldre osztállyal. Biztos jó volt a kirándulás. A rókán ledöbbentem volna, hogy veszett vagy mi van, nem jellemző, hogy emberhez odamennek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én hatosztályosba járok, szóval elvileg ez már gimi :) Azt mondták a menedékháznál ahol láttuk, hogy nem veszett és mindegyik menedékháznak van saját rókája :)

      Törlés