2017. március 27., hétfő

Lakkteszt - Essence Colour&Care 01 take a break

Sziasztok lányok!

Amíg ezt a lakkot ki nem futtatták, nem is figyeltem fel rá, nem is reklámozták annyira. Aztán Loránál láttam egy lakktesztet amiben eléggé dicsérte ezt a vonalat, úgyhogy amikor a Rossmannban láttam ebből a lakkból, vettem is egyet. Eredetileg a pasztellrózsaszínt szerettem volna, de már csak zöld és sárga volt (egyébként megnéztem, és ezen kívül létezik egy citromsárga beütésű is), így ez utóbbit választottam. 
 Nem kell szó szerint érteni azt hogy sárga, gyakorlatilag egy törtfehér lakk, inkább barackos beütéssel. Az üveg szerintem praktikus, hiszen szögletes, de az ecseten nagyon meglepődtem. Nagyon széles az ecsete, a kisujjamhoz el is kellett fordítanom, és az üvegbe is vigyázva kell visszarakni, nehogy meggyűrődjön a szál. Szóval ez egy kicsit zavaró, de egyébként működni működik. Az állaga elég híg, szinte vizes, gondolom majd az idő haladtával sűrűsödik egy kicsit. Egy rétegben még borzasztóan foltos-csíkos, kettőben még mindig foltos, háromban már jó. Szép fényesre szárad, fedőlakkot se tettem rá. 
 Egyébként azt van ráírva, hogy erősít, illetve természetes alapanyagokkal készült. Szerintem egész jó kis lakkocska, a színe nagyon tetszik, nail art alapnak tökéletes. Ha esetleg találtok még belőle, érdemes egy próbát tenni vele, megérik a leakciózott 350 Ft-os árukat (meg még abból lejön 10% kuponnal).





Nektek van ehhez hasonló színű lakkotok?
Üdv: Melcsi

2 megjegyzés:

  1. én Mannánál láttam a tesztet róla, és meg is vettem :) jelenleg a kedvenc "fehér" lakkom :)

    VálaszTörlés
  2. Pont ez van meg és a rózsaszín. Még fel sem kentem, le kellene állnom a vásárlással. Ha 3 réteg meg ápoló, akkor nem is kenek alá alapot.

    VálaszTörlés