2018. március 31., szombat

Március 15.-ei manikűröm

Sziasztok lányok!

Bár március 15.-e már rég elmúlt, szerettem volna megmutatni az ünnepre készült manikűrömet.
Az alap az Essence grey zone lakkja, erre készültek a minták akrilfestékekkel. Kiraktam belőlük egy keveset joghurtos fedélre, és vízzel felhigítottam őket. Kisebb foltokban próbáltam felvinni, és több rétegben festettem fel, hogy a vízfestékhatást még jobban elérjem. Végül az Essence BTGN-jével fedőlakkoztam.
Lehet, hogy túl színes lett, egy kicsit kisebbre terveztem én is a mintát, de végül majdnem az egész körmömet befedte. Sokan megdicsérték, ezzel a technikával mindenképpen próbálkozok még.



Ti készítettetek erre az ünnepre manikűrt?
Melcsi

2018. március 19., hétfő

Manikűrvadász 38. Szülinap

Sziasztok lányok!

Pár órás kéréssel, de én is jelentkezem a Manikűrvadász szülinapi fordulójára készült manikűrömmel. Ilyenkor nem egymástól, hanem külföldi bloggerektől-körmös lányoktól szoktunk vadászni. Amikor megláttam, kit sorsolt ki Bella nekem, nagyon meglepődtem, és elszomorodtam, hiszen Ane Li egy nagyon tehetséges lány volt, de két éve nyáron elhunyt. Már előtte is követtem munkásságát, nagyon sajnálom, hogy eltávozott közülünk. 
Az instagaramját böngésztem végig, mivel blogja nincs. Szerintem nyomdázott manikűröket nem is láttam, csak kézzel festetteket. Nagyon szép, aprólékos, vékony vonalas mintákat készített, nehéz volt választanom. Végül egy tavaszias, pipacsos manikűrt választottam ki, amit egy nagyon vékony ecsettel festettem meg. Az alap a Rival de Loop coconut milk fehér lakkja 3 rétegben, erre kerültek a fekete és piros akrilfestékből kikevert színnel a virágok. A festéket addig higítottam, hogy vízfesték-hatást érhessek el, de ez annyira nem látszódik ilyen méretben. Ezután fekete akrillal megfestettem a szárakat és a gubókat, végül az Essence BTGN-jével fedőlakkoztam.

Az eredeti:

Az én verzióm:



Nézzétek meg a többiek munkáit is!


Nektek hogy tetszik?
Üdv: Melcsi

2018. március 5., hétfő

Januári-februári elfogyottak

 Sziasztok lányok!

Nem gondoltam volna, hogy két hónap alatt ennyi termék ki fog ürülni, de mégis így lett, úgyhogy most megmutatom mik fogytak el nálam az év első két hónapjában.


Ziaja narancsos tusfürdő
Még Katy ajánlására vettem meg, és tényleg fantasztikus illata van, de én a felénél pihentettem egy kicsit, hogy ne unjam meg. Nagyon krémes és tápláló termék, jól habzik, ezért kevés is elég belőle. Az 500 ml kerül 1000 Ft-ba, ami azért annyira nem drága fél literért.
Újravenném? Lehet, de van belőle még egy flakonnal.

Rexona Invisible black+white
A dolgát teljesen tette, se fehér, se fekete ruhán nem láttam nyomát, és nagyon kellemes illata van.
Újravenném? Igen.

Blend-a-med 3D white fresh cool water fogkrém
A krémmániás értékelése miatt vettem meg Glamour-napokon, kb 400 Ft-ért. Az íze kicsit furcsa volt, de nem rossz, csak nem a szokásos mentolos. Szerintem egy kicsit fehérített a fogaimon, de nyilván nem lettek hófehérek tőle. Ár-érték arányban pedig nagyon jól teljesít, szerintem érdemes kipróbálni.
Újravenném? Igen.


Balea szőke hajra való szárazsampon
Szerintem senkinek sem kell bemutatni, a legjobb, amit eddig próbáltam, a 450-os ára pedig verhetetlen.
Újravenném? Igen, már meg is tettem.

Yves Rocher I <3 my planet sampon
Szintén nagy kedvenc, de nagyon gyorsan fogy nálam, pedig csak 4 naponta szoktam hajat mosni. Gyakori használat mellett is ajánlják, valamint tele van természetes összetevőkkel, és cruelty free is. Anyum amikor beváltja a törzsvásárlói képeslapot, gyakran ezt veszi meg, hiszen nem zöld pontos, és kell is belőle az utánpótlás.
Újravenném? Már megtettem, nem hiszem, hogy egyhamar lecserélem.

Dove Intense Repair hajbalzsam
Bevallom, hogy nagyon régóta megvolt már, elég ritkán használtam, mivel nem szeretek várni 5-10 perceket arra, hogy 'beszívódjon'. Azonban rávettem magam, és minden hajmosás után használtam. Sokkal könnyebb volt a hajamat kibontani, mint nélküle, és puhább is lett. Mivel nagyon régen vettük, az árára már nem emlékszem, de nagyon jó balzsam volt.
Újravenném? Igen, de valószínűleg mást fogok kipróbálni, miután a már megkezdett Schauma elfogy.


Isana mandula illatú körömlakklemosó
Ez a lemosó úgy fogy, mintha innám, úgyhogy minden szerzeményes/elfogyottas bejegyzésben szerepel. Nagyon olcsó, nagyon hatásos, és szerintem az illata is kellemes. A bőrömet nem szárítja, persze nem szoktam kétnaponta használni.
Újravenném? Igen, már meg is tettem.

Essence Better Than Gel Nails 'BTGN'
Amióta kipróbáltam, csak ezt használom. Nagyon gyorsan szárad, még az üveg második felénél is. Gyönyörű fényes lesz tőle a manikűr, illetve hosszantartó is. Ellene csak annyit tudok felhozni, hogy hajlamos a széleken egy rést okozni a fedőlakkos és anélküli rész között, amitől a tartósság visszaesik. Illetve 900 Ft körül van az ára, ami nem a legolcsóbb, de nem kötök bele, mivel sokáig kitart, és megér ennyit.
Újravenném? Igen, már megtettem.


Anaconda nappali hidratálókrém
Teljesen véletlen felfedezés volt, de nagyon örülök, hogy rátaláltam. A dm-ben lehet kapni, 700 Ft-ba kerül. Nem egy csodaszer, de jól hidratál, és nagyon kellemes az illata. A Krémmánián nem túl jó az értékelése, de nyilván ez függ bőrtípustól is.
Újravenném? Igen, de jelenleg az Estrea rózsás arckrémét használom.

Balea éjszakai arcmaszk hyaluronsavval és avokádóolajjal minden bőrtípusra
Sokáig kerestem, végül a Ferenciek terén találtam a dm-ben. Nem igazán néztem meg, hogy melyik mire való, csak láttam, hogy avokádóolajos, és lecsaptam rá. Teljesen megérte azt a 300 Ft-ot, több, mint ötször tudtam használni. Kellemesen hidratált, de nem zsírosított. A csomagolás kicsit buta, mivel a papírdobozkának sok funciója nincs; a leírás szerint csak egyszer lehet használni, ami ugye kizárt, hogy így lenne, tekintve, hogy egy egész hétre elég termék van benne. Az összetevők között ott van a parfüm is, aminek sok értelmét nem látom, pláne, hogy a terméknek nincs illata.

Balea görögdinnyés fátyolmaszk 
Ezt is nagyon sokáig vadásztam, de nagy csalódás volt. 300 Ft körül van az ára, ami teljesen jó lenne, de a szövet, ami át van itatva a görgdinnyés lével, számomra nagyon irritáló anyagból készült, olyan, mint a popsitörlő, csak vastagabb. Nem volt túlságosan eláztatva sem, és az illattól sem ájultam el. Nagyon hatását sem éreztem, csak azt, hogy kellemetlen érzés volt a bőrömön, már ameddig fentmaradt, merthogy nem igazán akart ez se menni neki.
Újravenném? Nem, de hátha a mangós verzió, ami itthon van, majd jobban teljesít.


Rimmel Scandal eyes Rockin' Curves 101 Black
Ez a termék is meg van már egy ideje, nagyon szerettem, tartós volt, nem potyogott le. A keféje hullámos, ami szerintem nem túl praktikus. A tubus száján mindig lehúzogattam a felesleget, így nem tapasztotta össze a pilláimat sem. Felvitel után mindig átfésültem, illetve letakarítottam ahol összekentem magam vele, ami elég gyakran megtörtént. Még egy kevés van benne, de már elég sűrű, úgyhogy nemsoká megválok tőle. Összehasonlítási alapom nincs, mivel ez volt az első olyan spirál, amit naponta használtam, de szerintem nem volt rossz.
Újravenném? Nem, mivel már van másik spirál, amit szeretnék kipróbálni, és biztosan vannak ennél jobb spirálok, amik nem kerülnek 2300 Ft-ba...

Labello Fruity Shine Cherry
Biztosan észrevettétek már, hogy nagyon ráfeküdtem az ajakápolóim elhasználására, mivel elég sokat felhalmoztam az évek során, aminek semmi értelme nincs, csak megromlanának. Nagyon szerettem, szép fényt kölcsönöz az ajkaknak, egy kis színe is van. Vannak benne csillámok, amiket az ajkakon is lehet érezni, ez az egyetlen problémám vele.
Újravenném? Igen, de van három másik bontatlan ajakápoló, ami arra vár, hogy elhasználjam, úgyhogy ez csak a távoli jövőben fordulhat elő. :D

Cynex Strawberry ,,Lipstick"
Senkit ne tévesszen meg az elnevezés, ez még véletlenül sem egy rúzs, csak egy ajakápoló. Nagyon kellemes eper illata van, viszont elég kemény állaga, és erős piros színe is, ezért az ajkon sem túl szép, mivel egyenletlenül oszlik el. Éjszaka használtam legtöbbször, minek következtében a lepedőmöm piros ajaknyomok vannak. :D Jól hidratált, tehát alapvető feladatát ellátta.
Újravenném? Mint említettem, van másik három elhasználandó ajakápolóm, illetve azért olyan nagyon nem praktikus az a piros szín, úgyhogy nem.


Yankee Candle Tartokból is elhasználtam 5 db-ot, na nem ebben a két hónapban, de most fogytak el. Nem szoktam, csak kb egy nyolcadnyit égetni, mivel nem férne be több a párologtatómba.

Macaron Treats
Az elején nem szerettem, mivel túl kevesen használtam belőle, de a végére már megkedveltem. Jobban szeretem a gyümölcsös illatokat, de lehet, hogy valamikor újraveszem.

Aloe Water
Nagyon szerettem, kellemes tisztaság illata van, biztosan újraveszem majd.

Vanilla Cupcake
Ez sem tetszett eleinte, de ebből is többet kellet csak használni, és így nyálcsorgató illata volt. Ebből sem biztos, hogy feltétlenül beszerzek még, de lehet.

Sicilian Lemon
A boltban sokkal erősebb illata volt, mint égetve, kicsit csalódtam, ennek ellenére lehet, hogy még újraveszem.

Lemon Lavender
Sajnos eléggé emlékeztetett a WC illatosítóra, ami ugye nem feltétlenül szobába való illat, de annyira nem volt rossz, csak azért jobbat vártam, úgyhogy nem venném újra.

Ti mit használtatok el mostanában?
Üdv: Melcsi