2016. november 30., szerda

Teszt - BP-30

Sziasztok lányok!

Egyre jobban belejövök a nyomdázásba, ezért most egy újabb nyomdalemezt szeretnék megmutatni nektek. Azthiszem ez az egyik kedvenc lemezem, mert mindegyik mintát imádom rajta. A bal alsó sarokban lévő mintát nem igazán értem, de a többi szerintem nagyon jól kihasználható minta. Mivel még mindig nem vettem acetonmentes lemosót (hmm, tavasz óta kéne venni :D :D), ezért csak a kis rózsaszín, ,,keményebb" nyomdázóval próáltam, de mint látható, egész jól működött az Essence itsy bitsy blue bikini lakkjával is, ami ugye nem nyomdalakknak van szánva. Már két manikűrt is láthattatok a leveles mintával, ezeket itt és itt találjátok. A mostani bejegyzéshez a kötöttpulcsi mintát használtam, az említett lakkal. Mivel nagyon íves a körmöm, ezért mindig matricát készítek belőle. Próbálgattam egy kicsit, hogy hogy lehetne kicsit színesebbre csinálni, úgyhogy egy vékony ecsettel és két kék lakkal kifestegettem egy kicsit. Nekem az eredeti verzió jobban tetszik :D
 



Nekek melyik a kedvenc lemezetek?
Üdv: Melcsi

2016. november 28., hétfő

Szeptemberi-októberi-novemberi szerzemények

Sziasztok lányok!

Mivel szeptemberben alig gyűlt össze valami, ezért össze akartam vonni az októberi szerzeményekkel, de nem jutott időm megírni, így egészen novemberig csúszott, akkor meg már megvártam, hátha lesz még novemberi szerzemény is, de igazából semmit sem vettem, úgyhogy most végre megmutatom a szerzeményeimet az előző három hónapból. Még egy kis információ: arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a szerzeményes bejegyzések második felében az elfogyott termékeket mutatnám meg. Mivel a blogon leginkább körmös bejegyzések vannak, ahol általában elég kevés dolog fogy el egy hónap alatt, így nem írnék külön bejegyzést róluk, illetve néhány nem körmös terméket is beleraknék, hogy azokról is le tudjam írni a tapasztalataimat. Kiváncsi vagyok mi a véleményetek erről, tetszik-e nektek ez az ötlet, úgyhogy várom a véleményeket megjegyzésben :)


Facebookon láttam az egyik körmös csoportban az Essence The Gel 70 grey zone lakkjával egy manikűrt, és annyira megtetszett, hogy elmentem és megvettem ezt a lakkot. Eddig nem volt ennyire világos szürke lakkom, úgyhogy már ideje volt beszerezni egyet.
Már egy jó fél éve megvan az ebayes átlátszó nyomda, de kellet hozzá egy acetonmentes lemosó, hogy áttöröljem, de amikor bementem a Müllerbe annyira meglepett, hogy görögdinnyés illata van az Aveo lemosójának, hogy nem is figyeltem rá, hogy acetonosat vettem. Végül is semmi probléma nincs vele, limitált kiadás volt, de még mindig nem vettem acetonmenteset (na jó, azért volt rá pár hónapom-egy icipicit lusta vagyok :D)



Az Ebay-es rendeléshez is már régóta nézegettem a cuccokat, végül négy dolgot rendeltünk, ebből három már meg is érkezett. Az egyik a bátyám szülinapja miatt került hozzánk, ugyanis mint már kiderült, gitározik, így ez a gitár formájú és különböző gitár típusokat tartalmazó bonbon készítő/ jégkockatartó jó ötletnek bizonyult. Nagyon szeretek bonbonokat gyártani, így már készítettem is neki bonbont, ha már megérkezett a forma :) A második pedig egy öt darab különböző körmös ecsetet tartalmazó kis csomag volt. Ezeket körbetakarításra szánom, nagyon, de nagyon megérték a 300 Forintos árukat (háromszáz volt az öt darab összesen), és ideértek másfél hét alatt. Jó az ecsetek anyaga, bombabiztos csomagolásban érkeztek, így esélyük sem volt megsérülni. Nagyjából egy éve lettem sorozatfüggő, így a Doktor Who is az egyik kedvencem lett. Ezt a Tardis formájú nyakláncot már rég kinéztem, viszont kicsit nagyobb, mint amire gondoltam kép alapján, de azért majd hordom :)



Már nagyon régóta vágyok egy fényfüzérre, amit a szobámban dekorációként használhatnék, és a cotton ball lights-hoz hasonló típus nagyon megtetszett, így amikor a Jyskben 1794 Forintra leakciózták azonnal mentem és vettem egyet. Mivel a szobám fala barackos beütésű rózsaszín (ne is kérdezzetek semmit, amikor ideköltöztünk már ilyen volt, de így utólag tetszik :D ) jól harmonizálnak vele a gömbök színei, a szürke és a fehér pedig a cikkcakk mintás ágytakarómhoz illik (a kék meg úgy alapból mindenemhez :D ). Kreativitásomat a varrásban is kiélem, így a poliészter töltetű párna 500 Ft-ért jó vételnek bizonyult, hiszen így nem kell a belső párnát is megvarrnom. (ez nincs rajta a képeken, mert nem fért volna rá :D )


A körömlakkhigítóm is elfogyott, ezért abból is vettem egy új darabot 400 Ft-ért (én a Tisza István téren lévő fodrászkellékesben találtam).

Ti mit vettetek mostanában?
Üdv: Melcsi

2016. november 18., péntek

Lakkteszt - Primark PS mint

Sziasztok lányok!

Még a belgiumi nyaralásunk alkalmával vettem ezt a lakkot a Primarkban, ha emlékeztek, volt egy másik szín is, amiről a tesztet itt találhatjátok meg. 
 Menta lakkokból sosem elég, és ez az a szín, amit egész évben képes vagyok viselni, hiszen tavasszal pasztelszín, nyáron mentafagyi, télen meg olyan havas/jeges hatást kelt. Az üveg aranyos, hasonlít a Nars lakkokéhoz (kép alapján), praktikus, mivel egymás mellé rakva kitölti a teret, nem lesznek nagy lyukak a lakkok között. Az ecsete is jól használható, kicsit vad, de lekerekített. Az állaga inkább sűrű, ezért gyorsan kell vele dolgozni, nem szabad sokat simogatni. Egy rétegben nagyon gyengén fed, két rétegben már majdnem jó, de vannak még sötétebb foltok rajta. Három rétegben tökéletes, nagyon szép fényes és gyorsan szárad.
 Szerintem egész jó kis lakkocska, a 450 Ft-os árát teljesen megérte, kiváncsi vagyok, hogy el fog-e kezdeni sűrűsödni pár hónap után.
  




Nektek melyik a kedvenc menta lakkotok?
Üdv: Melcsi

2016. november 16., szerda

Inspired by marionetnails

Sziasztok lányok!

Már elég régen lementettem ezt a képet @marionetnails Instagramjáról, mert nagyon tetszett és szerettem volna újraalkotni. Sajnos annyira nem sikerült jól, mint szerettem volna, de azért nem lett annyira szörnyű. Az alap a Barry M Olive volt, erre különböző színű akrilfestékekkel megfestettem a lombokat és a füvet, de a technika (tehát a higított akrilfestéket megpróbálom egy ecsettel felvarázsolni a körmömre) amit alkalmaztam nem volt túl eredményes, így olyan mint egy piros-fehér(oliva)-zöld zászló. arról nem is beszélve, hogy nem tudtam megfesteni normálisan az agancsát a szarvas(ok)nak. Fedőlakkot nem tettem rá, hiszen az eredeti képen sincs rajta fedőlakk. 



Ti hogyan festenétek meg ezt a hátteret?
Üdv: Melcsi

2016. november 14., hétfő

Lakkteszt - Rival de Loop Cookie Nails 01 crazy cookie

Sziasztok lányok!

Eljött az ideje, hogy ezt a lakkot is kipróbáljam, így ma erről láthatjátok a tesztet. 
 Mint tudjátok, nagyon szeretem a Rival de Loop lakkjait, így egy kicsit magasabb elvárásaim voltak ezzel a lakkal. Az üvegről és az ecsetről már rengeteget áradoztam, ráadásul mivel ez egy sütis lakk, a kupakon még egy süti is van. Az alap egy lilás-rózsaszín crelly, amiben három különböző méretű fekete hexagon glitter van. Egy rétegben is egész sok glitter kerül a körömre, viszont ügyelni kell rá, hogy szépen eloszlassuk, különben a köröm végén nagyon sok lesz, a tövénél meg alig. Két rétegben már egész jó, de három rétegben lesz elég glitter a körmökön. Szuper gyorsan szárad (az átlag olcsóbb lakkokhoz képest). A lemosása természetesen nagyon nehéz, a pici glitterek mindenhol megtapadnak, úgyhogy ajánlom a lehúzható alaplakkot alá. 
 




Nektek melyik a kedvenc ,,mákos" lakkotok?
Üdv: Melcsi

2016. november 11., péntek

Teszt - Allinpackaging.hu

Sziasztok lányok!

Nagyjából egy hónapja felkeresett az allinpackaging.hu kapcsolattartója, hogy küldenének nekem pár dolgot tesztelésre, amiket saját magam választhatok ki az oldalról. Nagyon megörültem, hiszen ez az első olyan alkalom, hogy egy cég ilyesmit ajánlana fel, illetve már korábban is hallottam erről a webshopról. Ezért természetesen elfogadtam a felkérést, és hosszas nézelődés után kiválasztottam, hogy miket szeretnék kipróbálni. Hosszú bejegyzés lesz, sok-sok képpel! :D


Ez mind-mind benne volt a kis dobozkámban :)


Ezüst és átlátszó műanyag airless adagoló és fehér, műanyag adagoló
Hosszú körömmel a tégelyből való krém kiszedése nem egy egyszerű  feladat, így ehhez kértem két pumpás kis krémadagolót. Az egyik egy nagyon elegáns átlátszó adagoló, amibe arckrémet tettem. Ez nagyon erősen ,,lövi" ki a terméket, így mindig a tenyerembe kell nyomnom, hogy ne legyen minden olyan. A másik ez a fehér darab, ezt a kézkrémhez használom. Elég erősen jön ebből is a termék.Egy nurofenes szívókával nyomtam bele a krémet, de azért ügyelni kell, hogy hagyjunk helyet a levegő kijövéséhez.

Üveg, pipettás cseppentő, 5ml
Mint tudjátok nagy bőszen használom az olívaolajat a körmömbe és a körömágyamba masszírozva, de a körömlakkos üvegbe nehéz beletölteni, még ha tölcsérrel csinálom is. Ezért nagyon hasznosnak találom ezt a kis 5 ml-s üvegcsét, hiszen a szája is nagyobb, mint egy körömlakkos üvegnek, illetve mivel pipettás, nem kell közvetlenül a bőrhöz/körömhöz érinteni, így higiénikusabb. (na nem mintha nem mosnám meg mindig a kezem, mielőtt használnám...) Nagyon kis picikének tűnik ez az üvegcse, de pont annyi fér bele, hogy ne romoljon meg benne az olaj. A vége felé pedig nem kell majd úgy ,,halászni" az olajat, mint az ecsettel kéne.






200ml-es patentzáras műanyag tégely
Nagyon stramm kis tégelyek ezek, arról nem is beszélve, hogy ezt nagyon nehéz kinyitni. Viszont nagyon aranyos már csak a mérete miatt is. Mivel tömítése is van, akár folyósabb dolgokat is bele lehet tenni. Fürdősó, test-, arcradír, fűszerek és tea tárolására is tökéletesen alkalmas.

750ml-es, patentzáras műanyag tégely
Ez már egy jóval nagyobb méret, és sokkal könnyebb is kinyitni. Az előbb említettek tárolására szintúgy tökéletes, illetve hamár közeleg a karácsony, akár egy körömápolási csomagot, fürdőcsomagot is össze lehet vele állítani.


Fehér pumpa vattakoronghoz
Ebayen láttam többször is ilyen adagolót, de az Isanának is van ilyen lemosója. Már bele is töltöttem a körömlakklemosót, így már azt is el tudom mondani, hogy jól működik, csak mindig marad a tetejében pár csepp, illetve amikor be akarom zárni, akkor ugye rá kell pattintani, de ilyenkor megnyomom, és kispriccol. Úgyhogy óvatosan kell vele bánni.

Átlátszó flakon, 30ml
Mivel utazáshoz mindig áttöltögetem a tusfürdőt, sampont, körömlakklemosót, így ez mindenképpen hasznos lesz, akár még arclemosó is kerülhet bele.

Műanyag acetonos flakon szűkítővel
Szerintem nem csak körömlakklemosóhoz jó, hanem akár tonik, arclemosó is kerülhet bele, illetve a szűkítőt is ki lehet belőle venni. Masszív darabnak tűnik, szerintem a nagy lemosós flakonból teszek majd bele, hogy anyumnál is legyen.



Tojás alakú tégely szájfényhez elválasztó lapkával
Aki nézett valaha YouTube-on lifehack videókat, az biztosan látta már az eos ajakbalzsamokat, gondoltam én is beszerzek egy ilyen tégelyt, és majd készítek bele kókuszzsírból valamit. Szintúgy nagyon masszívnak tűnik.

Átlátszó tégely 3ml
Mindig hasznos lehet egy ilyen kis tégely, hiszen van amikor kis zacskóban érkezik valamilyen dísz, így ehhez választottam egy 3ml-s átlátszó tégelyt.


Parfümös kapszula

Szerintem már mindenki látott ilyet, ha nem ebayen, akkor valamelyik drogériában. Általában horribilis összegekért láttam (szuper kis termék, de nem hiszem, hogy 2500 Forintot megérne...), de ezen az oldalon sokkal elérhetőbb áron lehet kapni. A lényege nagyjából annyi, hogy az alján lévő kis lyukon át lehet pumpálni a parfümöt/testpermetet és így a nap folyamán ha frissíteni kéne az illatot, akkor nem kell az egész üveget magaddal vinni, illetve utazáshoz is tökéletes. Azt még nem látom, hogy ezt hogyan lehetne kitisztítani.


Rózsaszínű macaron formájú tégely
Szintén ebayen lehet sokszor látni ezt a macaron alakú tégelyt. Négy színben kapható (rózsaszín, lila, citromsárga és zöld) amiből én a rózsaszínt kértem (elvileg én nem is szeretem a rózsaszínt :)), mert ez volt a legcukibb. Mint említettem nem szeretek belenyúlkálni a krémekbe, de ez esetleg ajakradírhoz, ajakápolóhoz, ékszerek tárolásához, rágóhoz és gyógyszereknek is tökéletes lehet. 

Remélem tetszett ez a kicsit hosszabb bejegyzés, további szép napot nektek!

Ti melyiket rendelnétek meg?
Üdv: Melcsi

2016. november 7., hétfő

Manikűrvadász 28.


Sziasztok lányok!

Ismét egy Manikűrvadász fordulóval jelentkezek, amiben nagy örömömre egy Katytól levadászott manikűrt alkothatok újra. A nyári bloggertalin találkoztam is vele (akkor is szuper volt a körme :) ). Egy virágos manikűrt alkottam újra tőle, nagyon tetszett a színösszeállítás, ez is egy Manikűrvadászos darab volt. A rózsaszín és a kék lakk is Golden Rose, a fehér és a fekete pedig akrilfesték. Elég egyszerű volt, de mutatós is.


Az én verzióm:



Nézzétek meg a többiek alkotásait is:

Nektek hogy tetszik?
Üdv: Melcsi

2016. november 4., péntek

Mi történt a bloggal mostanában?

Sziasztok lányok!

Biztosan észrevettétek, hogy mostanában jó, ha egy-két bejegyzés van a blogon, de volt egy pár hét, amikor nem is volt. Sajnos mostanában sokkal kevesebb szabadidőm van mint eddig volt, ebből kifolyólag a blogolás is háttérbe szorul. 
 Az idei tanévben bejött még egy nyelv (francia) is és az erkölcstan/hittanon kívül nem ment ki más tantárgy, így hét órám van egy nap, tehát későn érek haza és sok tantárgyra kell tanulnom. Azthiszem nem említettem még, de az ország öt legjobb gimijének egyikébe járok, így sokkal többet várnak el tőlünk mint máshol. Ezzel egyátalán nem panaszkodni szeretnék, én akartam ide járni, és még mindig úgy gondolom, hogy jó döntés volt. Emiatt hétközben esélytelen hogy a bloggal foglalkozzak, hétvégén pedig csak kéthetente vagyok ,,otthon", kéthetente pedig apukámnál, akinél természetesen a tanuláson kívül szeretném vele tölteni az időmet, így megintcsak alig van időm a blogra. Ezen kívül vasárnap esténként keringőpróbám is van, ami elég furcsa lehet, hiszen kilencedikes vagyok, de csak annyiról van szó, hogy a táncpartnerem osztálytársait ismerem, és ők kértek meg rá, hogy táncoljak vele, mert nem volt eddig párja. Persze nagyon örülök neki, de így a vasárnap estém is foglalttá vált. Ez az egész persze eléggé elszomorít, hiszen nagyon fontos nekem az írás (habár nemsok ember tud róla, hogy blogot írok), de nem szeretnék összecsapott munkát kiadni a kezemből. Megoldást sajnos még nem találtam rá, talán egy jobb időbeosztással meg lehetne valahogy oldani, de addig is arra kérlek benneteket, hogy legyetek türelmesek. Nagyon örülnék ha sikerülne visszatérni a heti három (hétfő-szerda-péntek) bejegyzésre, de mostanában szerintem ez csak egy álom, de azért a heti egyet megpróbálom betartani. 

Remélem várjátok az új bejegyzéseket! :)
Üdv: Melcsi

2016. november 3., csütörtök

Lakkteszt - Essence The Gel 70 grey zone

Sziasztok lányok!

Már egy ideje keresgéltem egy szép világosszürke lakkot amikor egy manikűrben megláttam, hogy milyen szép ez az Essence lakk és azonnal megvettem. Az Őszi kihívás zöldségek témájában láthattatok is vele egy manikűrt. 
 Nem szeretném magamat ismételni, így belinkelem az előző bejegyzéseket a The Gel lakkokról, ugyanazt tapasztaltam vele is. Itt, itt, itt, itt és itt találhatjátok meg a bejegyzéseket. 





Nektek melyik a kedvenc szürke lakkotok?
Üdv: Melcsi

2016. november 2., szerda

Újrakenve - S-he Stylezone 210

Sziasztok lányok!

Nem telhet el úgy ősz, hogy nem kenek fel valamilyen bordó lakkot, hiszen leginkább ebben az évszakban van kedvem hozzá. A nyári bloggertalálkozón szerzett gyönyörű bordó S-he lakkot ideje volt már felkenni. 
 A színe egy kicsit sötétebb-barnásabb, mint a Rival de Loop málnás lakkja. Az állaga inkább jellys, mint krémes, de ennek ellenére már két rétegben fed. Az ecsetével könnyű bánni és gyorsan szárad. Szerintem nagyon szép, meglepő módon magamon is tetszik :)




Nektek melyik a kedvenc bordó lakkotok?
Üdv: Melcsi